Hírek

2012. január 26.Optimista csapatfőnökök a BoxingONE-döntő előtt

Optimista csapatfőnökök a BoxingONE-döntő előtt

Pénteken, a révkomáromi sportcsarnokban kerül megrendezésre a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnokság döntője. A finálé két résztvevője a helyi „Komárno Sharks” és a győri „Patent Gladiators”.

Ez a két csapat még egyszer sem nyerte meg a BoxingONE-sorozatot, így a csapatfőnökök részéről is érthetően nagy várakozás előzi meg az eseményt. A révkomáromi csapatfőnök, Győrfi Roderik ráadásul a szervezési jogot is megkapta a bajnokság szervezőitől, miután kiderült, hogy a finálét szintén megrendezni szándékozó temesváriak nem kerültek be a döntőbe.
Győrfi Roderik - jobbra
„Lényegében négy nap alatt kell a döntőt megszervezni, ami embert próbáló, de egyszersmind felemelő feladat” – mondta a Cápák első embere. „Mindent jól akarunk csinálni, és bár már nagyon fáradt vagyok, a rendezvényig mindent megoldunk. Ahogy az elődöntőben, úgy pénteken is telt házat várok.”

„Csapatunktól komoly eredmény, hogy döntőbe kerültünk, de gondolom mindenki megérti, miszerint itt már nem akarunk megtorpanni” – folytatta. „Visszatérnek az elmúlt hetekben Tunéziában edzőtáborozó magyar válogatottak. Szóval jó csapattal várjuk majd a győrieket, de többet nem szeretnék erről elárulni. Jó gálát, még jobb mérkőzéseket várok. Győzzön a jobbik.”
Nagy Zoltán
Nagy Zoltán, a győriek csapatfőnöke visszafogottan optimista, és kollégájához hasonlóan kellően titkolózó is.

„Nyilvánvaló, hogy a győzelemhez erősíteni kell, de az maradjon a mi titkunk, hogy milyen csapattal állunk fel pénteken” – kezdte a Rába-parti mester. „Játszottunk már B1 döntőt, ezért úgy gondolom, hogy mi tudjuk, milyen extra terhet jelent a pénteki rendezvény. Bokszolóim győztes típusú sportemberek, tisztelik az ellenfelet, de a név kötelez: Komáromban is gladiátorként fogunk küzdeni. Hogy ez mire lesz elég, azt most még nem tudjuk. Én annyit várok, hogy mindenki mutassa meg a tudása legjavát, mert akkor az eredménytől függetlenül emelt fővel, büszkén hagyjuk el a szorítót.”

A „Patent Gladiators” ugyan idegen kénytelen megvívni nagydöntőt, ám ez még nem jelenti azt, hogy nem lesznek ott a csapat szurkolói. A győri klub ugyanis pénteken, 18 órakor ingyenes buszjáratot indít a felvidéki városba az edzőközpont elől (Győr, Kandó Kálmán u. 4.), amely még nem telt meg teljesen.

„A döntőt egy csapat nyeri, de az igazi győztes a közönség lesz” – fogalmazta meg szinte szóról szóra ugyanazt a mondatot Nagy Zoltán és Győrfi Roderik is. „Nagyra értékeljük, hogy a DigiSport élőben közvetíti a csapatbajnokság döntőjét, ami az amatőr ökölvívás ünnepe lesz” – tette hozzá Nagy Zoltán.

A pénteki BoxingONE Championship nagydöntőt a DigiSport csatorna, Magyarországon és Szlovákiában is, 20 órától élőben közvetíti a komárnói városi sportcsarnokból. A magyar közvetítés Meronka Péter és Szalma Zoltán szakértő tolmácsolásában kerül képernyőre. A liga hivatalos weboldala a www.boxingone.com címen érhető el.

Hozzászólások
Kérjük, írja be a nevét. 
Kérjük, írja be e-mail címet. 
Kérjük, írja be üzenetét, megjegyzését. 

A hozzászólások csak moderálás után jelennek meg!

« vissza a hírek oldalra
Bajnoki tabella
  • #
  • Csapat név
  • N
  • P
  • 1.
  • Komarno SHARKS
  • 8
  • 98
  • 38
  • 2.
  • Patent GLADIATOR
  • 8
  • 55
  • 26
  • 3.
  • Timisoara LIONS
  • 7
  • 58
  • 24
  • 4.
  • Debrecen THUNDERS
  • 7
  • 56
  • 24
  • 5.
  • Arad MOTORUL
  • 6
  • 43
  • 19
  • 6.
  • Galanta KIDS
  • 6
  • 38
  • 18
  • 7.
  • Ry-Ki GRIZZLIES
  • 6
  • 35
  • 18
  • 8.
  • Prostejov BULLS
  • 6
  • 36
  • 16
Hírlevél
Leiratkozás Feliratkozás
Kiemelt támogatóink
Alaszka Kft. Webshark Kft. Eurotrade Kft. Bail s.r.o.