Hírek

2010. augusztus 22.Hajszálra a bravúrtól a győri Gladiator

Hajszálra a bravúrtól a győri Gladiator

A romániai Varfurile-ben folytatódott a BoxingONE Championship – közép-európai amatőr ökölvívó csapatbajnoki sorozat, ahol a Silva Lazar Arad a győri Gladiatort fogadta, valamivel több mint ezer szurkoló előtt.

A mérkőzés visszavágó volt, hiszen a B1 liga „A”-jelű csoportjában szűk egy hónapja egyszer már megküzdöttek a csapatok, ám Győrben nem hirdettek győztest, ugyanis a végeredmény 7-7, vagyis eldöntetlen lett. A magyar csapat vasárnap hajnalban érkezett meg a küzdelem helyszínére, így csak a jól megérdemelt pihenő után láthatták, milyen festői szépségű völgyben terül el Varfurile. 


57 kg-ban az egykori kick bokszos pécsi Kiss Gábor kapott lehetőséget Nagy Zoltán csapatvezetőtől. A magyar bunyós akaratával nem volt gond, de most még nem tudta megoldani magasabb ellenfelét, és eléggé sima vereséget szenvedett. (2:0). 60 kg-ban az igen megbízható Rácz Sándor újra bizonyította klasszisát, mindhárom menetben simán kibokszolta ellenfelét, akire a meccs végén, egy testütés után, számolt is a ringbíró. (2:2)

Érdekes volt, hogy a helyi közönség a 64 kg-osok mérkőzésén a magyar színekben ringbe lépő ökölvívót támogatta. Ez nem véletlen, hiszen a Gladiator alapembere, George Nyéki innen származik, aki ráadásul meg is hálálta a bizalmat. Ripanu Ciprian nem tudott ellenállni Nyéki lendületének, így a magyar csapat átvette a vezetést. (2:4) 69 kg-ban Popescu George és Zámbó Dániel óriásit küzdött, de a látványos mérkőzésen hazai siker született. A helyszínről kapott beszámoló szerint megérdemelten nyert a román bokszoló, ugyanis minden menetben, ha nem is sokkal, de jobb volt. (4:4)



 

A hazai kihívó... George Nyeki a Gladiátoroknál! 

75 kg-ban Szabó László iskolaboksszal nyerte a mérkőzését, mindhárom menetet tisztán megnyerte, így a győztes személye ebben a súlyban nem volt kérdéses. „Kicsit belementben a hirrigbe, kívülről könnyebben is megoldhattam volna a dolgot. Élveztem a bokszot, és simán nyertem” – mondta Szabó a küzdelmet követően. (4:6) 81 kg-ban egy kemény, dulakodós mérkőzésen vett részt Stoia Ruben és Portéka Tibor, amelynek forgatókönyve nagyban hasonlított a győri meccsükhöz. A román bokszoló ismét bekezdett, míg Portéka lassan pörgött fel, de a második körben már jobbnak tűnt, majd az utolsó három percben szépen kibokszolta fáradó riválisát. A meccset a pontozók döntetlenre hozták ki. (5:7)

Nehézsúlyban Gánánáu Petrisor és Mezőfalvi Richárd ismét megküzdött egymással. A magyar bunyósnak jobban ment, mint az első mérkőzésen, ám Nagy Zoltán, látva a két ökölvívó közti különbséget a 2. menetben, a szünet után nem engedte ki védencét az utolsó körre. (7:7)

A végeredmény tehát ismét döntetlen lett, ami egyet jelent azzal, hogy a győri Gladiator továbbra is veretlen az idei kiírásban, s újra vezeti az „A”-jelű kvartettet. A BoxingONE Championship legfrissebb hírei, a versenynaptár és az aktuális tabella a www.boxingone.com oldalon tekinthető meg.

Hozzászólások
Kérjük, írja be a nevét. 
Kérjük, írja be e-mail címet. 
Kérjük, írja be üzenetét, megjegyzését. 

A hozzászólások csak moderálás után jelennek meg!

« vissza a hírek oldalra
Bajnoki tabella
  • #
  • Csapat név
  • N
  • P
  • 1.
  • Komarno SHARKS
  • 8
  • 98
  • 38
  • 2.
  • Patent GLADIATOR
  • 8
  • 55
  • 26
  • 3.
  • Timisoara LIONS
  • 7
  • 58
  • 24
  • 4.
  • Debrecen THUNDERS
  • 7
  • 56
  • 24
  • 5.
  • Arad MOTORUL
  • 6
  • 43
  • 19
  • 6.
  • Galanta KIDS
  • 6
  • 38
  • 18
  • 7.
  • Ry-Ki GRIZZLIES
  • 6
  • 35
  • 18
  • 8.
  • Prostejov BULLS
  • 6
  • 36
  • 16
Hírlevél
Leiratkozás Feliratkozás
Kiemelt támogatóink
Alaszka Kft. Webshark Kft. Eurotrade Kft. Bail s.r.o.